Egy új tanulmány kimutatta, hogy az ősi óceánok oxigéntartalma meglepően képes ellenállni a klímaváltozásnak.
A tudósok geológiai minták segítségével becsülték meg az óceán oxigénjét a globális felmelegedés időszakában, 56 millió évvel ezelőtt, és felfedezték a hipoxia (hipoxia) „korlátozott kiterjedését” a tengerfenéken.
A múltban és a jelenben a globális felmelegedés felemészti az óceánok oxigénjét, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a paleocén eocén maximális hőmérséklete (PETM) 5°C-os felmelegedés miatt a hipoxia a globális óceánfenék legfeljebb 2%-át tette ki.
A mai helyzet azonban eltér a PETM-től – manapság a szén-dioxid-kibocsátás sokkal gyorsabb, és tápanyagszennyezéssel szennyezzük az óceánokat – mindkettő gyorsabb és szélesebb körű oxigénveszteséghez vezethet.
A kutatást az ETH Zürich, az Exeteri Egyetem és a Royal Holloway University of London kutatóiból álló nemzetközi csapat végezte.
Az ETH Zürich vezető szerzője, Dr. Matthew Clarkson a következőket mondta: „Kutatásunk jó híre az, hogy bár a globális felmelegedés már nyilvánvaló, a Föld rendszere változatlan maradt 56 millió évvel ezelőtt.Ellenáll az oxigéntelenítésnek a tenger fenekén.
„Különösen úgy gondoljuk, hogy a paleocénben magasabb a légköri oxigéntartalom, mint manapság, ami csökkenti a hipoxia lehetőségét.
"Emellett az emberi tevékenységek több tápanyagot juttatnak az óceánba a műtrágya és a szennyezés révén, ami oxigénveszteséget okozhat, és felgyorsíthatja a környezet leromlását."
A PETM során az óceán oxigénszintjének becsléséhez a kutatók az óceáni üledékekben lévő urán izotóp-összetételét elemezték, amely nyomon követte az oxigén koncentrációját.
Az eredményeken alapuló számítógépes szimulációk azt mutatják, hogy az anaerob tengerfenék területe akár tízszeresére nőtt, így a teljes terület nem haladja meg a globális tengerfenék területének 2%-át.
Ez még mindig fontos, körülbelül tízszer akkora, mint a modern hipoxia, és egyértelműen káros hatásokat és kihalásokat okozott a tengeri élővilágra az óceán bizonyos területein.
Tim Lenton professzor, az Exeteri Globális Rendszerek Intézetének igazgatója rámutatott: „Ez a tanulmány megmutatja, hogyan változik a Föld éghajlati rendszerének rugalmassága az idő múlásával.
„Az emlősökhöz – főemlősökhöz – tartozó sorrend a PETM-ből származik.Sajnos, ahogy főemlőseink az elmúlt 56 millió év során fejlődtek, az óceán egyre rugalmatlanabbnak tűnik..”
Renton professzor hozzátette: „Bár az óceán ellenállóbb, mint valaha, semmi sem téríthet el bennünket attól, hogy sürgetően csökkentsük a kibocsátást és reagáljunk a mai éghajlati válságra.”
A tanulmány a Nature Communications folyóiratban jelent meg a következő címmel: „Az uránizotópok hipoxia mértékének felső határa a PETM során.”
Ez a dokumentum szerzői jogvédelem alatt áll.A magántanulási vagy kutatási célú tisztességes tranzakciók kivételével semmilyen tartalom nem másolható írásos engedély nélkül.A tartalom csak tájékoztató jellegű.
Feladás időpontja: 2021. január 19